Sziasztok! Először is nagyon szépen köszönöm az 1600+ oldalmegjelenítést és a 6 feliratkozót. Sajnálom,hogy csúsztam egy napot a folytatással, de egyszerűen nem volt időm felrakni nektek. Most viszont itt van. Jó olvasást és kellemes hétvégét mindenkinek!
Reggel a megszokott monoton ütemre ébredtem. Azonban a megszokott polcon nem volt ott a megszokott telefon, ami megállás nélkül egyre hangosabban üvöltött valahol a szobában. Fáradtan halásztam elő a tegnapi farmerem zsebéből a készüléket, majd visszahanyatlottam az ágyra.
- Csak még 10 perc - mondogattam magamnak, miközben a párnába fúrt fejjel a riasztást vártam. Olyan gyorsan peregtek a percek,mintha csak pillanatokról lett volna szó, ezért 10 perc fetrengés után kénytelen voltam felkelni. Automatikusan a konyha felé vettem az irányt és megkönnyebülten vettem tudomásul, hogy végre nem hasogat annyira a bokám.
- Jóreggelt Álomszuszék - köszöntött kedvesen a konyhában sürgő fiú. A korai órákban annyira józan volt,hogy az szinte nekem fájt.
- Mennyi az idő? - kersetem tekintetemmel az órát, de sehol sem találtam így tekintetem visszatért a fiú tengerkék szemeihez.
- 9 lesz - felelte lazán, majd egy bögre gőzölgő kávét rakott elém. - Anyu elment dolgozni és csak estére ér haza. Hagyott neked egy kis rántottát. - Rakta elém a megrakott tányért, majd levágta magát mellém.
- Neked..illetve nekünk nem suliba kellene lennünk?
- Anyu orvos - nevetett fel. - Neked fáj a bokád én pedig elkaptam valami "vírust"- rajzolt idétlen idézőjeleket a levegőbe amitől ösztönösen felnevettem.
- Tényleg nem akarok a terhetekre lenni - szólalok meg újra. Bármennyire is kerülgetjük ezta témát vészesen ott lóg a levegőben és csak egy szikra kell,hogy vita kerekédjen belőle - Ma hazamegyek - zárom le.
- Dehogy mész - kiált fel azonnal a fiú. - Anyukádnak dolga van és nen maradhatsz egyedül a házban.
- Jólvan na,nyugi. Amúgy hova mész? - mérem végig. Fekete farmert viselt hozzá pedig egy New York feliratú rövidujjú felsőt vett fel.
- Gergőékhez. Őt is elérte a ritka kór. Szóval a betegek összetartanak és videójátékoznak egy jót.
- Betegek? - akadtam fent a többes számnál.
- Peti és Máté is beteg lett - nevettett fel.
- Én is megyek - baktattam a szobámnak szolgáló helyiségbe. Gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruhám és elégedetten néztem végig magamon. A farmer egy kicsit koszos lett ugyan,de a célnak pontosan megfelelt. A konyhába érve azonban Ákos sehol sem volt. - Szuper,itthagyott. - morogtam. Mivel foggalamam sem volt hol vagyok az utcára kiérve egy öreg nénihez fordultam.
- Jónapot! Még tetszik tudni mondani nekem merre találom a Vörösmarty utcát?
- Menj végig ezen az utcán és fordulj balra. Ott megtalálod amit keresel - mutogatott a kihalt utcán.
- Köszönöm - néztem rá hálásan. Majd elindultam az említett irányba. Nemsokkal később a hely ismerőssé vált és megpillantottam Gergőék udvarában a hatalmas trambulint. Igazából ez a kistestvére Edina tulajdona,de a fiúk rendszeresen használják. Egy "buli" alkalmával jártam csak a fiúnál,de abban az egyben biztos voltam,hogy jó helyen járok. Hatalmas röhögések szűrődtek ki a zárt ajtón át, amiben meghallottam barátnőm hangját. A telefonom kikapva a zsebemből tárcsáztam a számát. A második csengésre felvette.
- Szia Liza gyorsan mondd - szólt bele, miközben folyamatosan röhögött.
- Hol vagy?
- Itthon - vágta rá a kelleténél hamarabb. Csalódottan nyomtam ki a hívást, majd kiléptem a kertből és a napos utcán egy ismeretlen cél felé indultam. Végül a főtér közepén kötöttem ki. Mindenhol szaladgáló kisgyerekek vettek körbe, miközben az ovónénik kergették őket.
- Gyerekek gyertek ide kérlek. - kiabált folyamatosan egy 20 év körüli lány. A szökőkút szélén ülve figyeltem a jelenetet,majd megakadt a szemem a sarokban heverő gitáron.
- Elkérhetem? - néztem a vörös fejű nőre,aki csak futva megrázta a fejét, mondván,hogy jobb dolga is van, mint velem foglalkozni. Megpengettem az első húrokat, amire pár gyerek felkapta a fejét. Érdeklődve pillantgattak felém.Senki sem kergette már az őrületbe a fiatal nőt, és a gyerekek figyelmét is lekötöttem egy időre.
- Gyerekek mennünk kell. A szüleitek már biztosan aggódnak értetek - pillantott az órájára a nő egy idő után.
- Maradjunk még egy kicsit Kata néni - kérlelték a gyerekek.
- Egy utolsó dal rendben?
- Igeeen - kiabálták boldogan. Én pedig belekezdtem az utolsó számomba. Ezt már rettenetesen régen írtam, amikor Krisztián megcsalt és otthagyott, majd apáék meghaltak. A rózsaszín mámor akkor eltűnt szemeim elől és egyedül maradtam. Akkor született ez a dal.
- Csak még 10 perc - mondogattam magamnak, miközben a párnába fúrt fejjel a riasztást vártam. Olyan gyorsan peregtek a percek,mintha csak pillanatokról lett volna szó, ezért 10 perc fetrengés után kénytelen voltam felkelni. Automatikusan a konyha felé vettem az irányt és megkönnyebülten vettem tudomásul, hogy végre nem hasogat annyira a bokám.
- Jóreggelt Álomszuszék - köszöntött kedvesen a konyhában sürgő fiú. A korai órákban annyira józan volt,hogy az szinte nekem fájt.
- Mennyi az idő? - kersetem tekintetemmel az órát, de sehol sem találtam így tekintetem visszatért a fiú tengerkék szemeihez.
- 9 lesz - felelte lazán, majd egy bögre gőzölgő kávét rakott elém. - Anyu elment dolgozni és csak estére ér haza. Hagyott neked egy kis rántottát. - Rakta elém a megrakott tányért, majd levágta magát mellém.
- Neked..illetve nekünk nem suliba kellene lennünk?
- Anyu orvos - nevetett fel. - Neked fáj a bokád én pedig elkaptam valami "vírust"- rajzolt idétlen idézőjeleket a levegőbe amitől ösztönösen felnevettem.
- Tényleg nem akarok a terhetekre lenni - szólalok meg újra. Bármennyire is kerülgetjük ezta témát vészesen ott lóg a levegőben és csak egy szikra kell,hogy vita kerekédjen belőle - Ma hazamegyek - zárom le.
- Dehogy mész - kiált fel azonnal a fiú. - Anyukádnak dolga van és nen maradhatsz egyedül a házban.
- Jólvan na,nyugi. Amúgy hova mész? - mérem végig. Fekete farmert viselt hozzá pedig egy New York feliratú rövidujjú felsőt vett fel.
- Gergőékhez. Őt is elérte a ritka kór. Szóval a betegek összetartanak és videójátékoznak egy jót.
- Betegek? - akadtam fent a többes számnál.
- Peti és Máté is beteg lett - nevettett fel.
- Én is megyek - baktattam a szobámnak szolgáló helyiségbe. Gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruhám és elégedetten néztem végig magamon. A farmer egy kicsit koszos lett ugyan,de a célnak pontosan megfelelt. A konyhába érve azonban Ákos sehol sem volt. - Szuper,itthagyott. - morogtam. Mivel foggalamam sem volt hol vagyok az utcára kiérve egy öreg nénihez fordultam.
- Jónapot! Még tetszik tudni mondani nekem merre találom a Vörösmarty utcát?
- Menj végig ezen az utcán és fordulj balra. Ott megtalálod amit keresel - mutogatott a kihalt utcán.
- Köszönöm - néztem rá hálásan. Majd elindultam az említett irányba. Nemsokkal később a hely ismerőssé vált és megpillantottam Gergőék udvarában a hatalmas trambulint. Igazából ez a kistestvére Edina tulajdona,de a fiúk rendszeresen használják. Egy "buli" alkalmával jártam csak a fiúnál,de abban az egyben biztos voltam,hogy jó helyen járok. Hatalmas röhögések szűrődtek ki a zárt ajtón át, amiben meghallottam barátnőm hangját. A telefonom kikapva a zsebemből tárcsáztam a számát. A második csengésre felvette.
- Szia Liza gyorsan mondd - szólt bele, miközben folyamatosan röhögött.
- Hol vagy?
- Itthon - vágta rá a kelleténél hamarabb. Csalódottan nyomtam ki a hívást, majd kiléptem a kertből és a napos utcán egy ismeretlen cél felé indultam. Végül a főtér közepén kötöttem ki. Mindenhol szaladgáló kisgyerekek vettek körbe, miközben az ovónénik kergették őket.
- Gyerekek gyertek ide kérlek. - kiabált folyamatosan egy 20 év körüli lány. A szökőkút szélén ülve figyeltem a jelenetet,majd megakadt a szemem a sarokban heverő gitáron.
- Elkérhetem? - néztem a vörös fejű nőre,aki csak futva megrázta a fejét, mondván,hogy jobb dolga is van, mint velem foglalkozni. Megpengettem az első húrokat, amire pár gyerek felkapta a fejét. Érdeklődve pillantgattak felém.Senki sem kergette már az őrületbe a fiatal nőt, és a gyerekek figyelmét is lekötöttem egy időre.
- Gyerekek mennünk kell. A szüleitek már biztosan aggódnak értetek - pillantott az órájára a nő egy idő után.
- Maradjunk még egy kicsit Kata néni - kérlelték a gyerekek.
- Egy utolsó dal rendben?
- Igeeen - kiabálták boldogan. Én pedig belekezdtem az utolsó számomba. Ezt már rettenetesen régen írtam, amikor Krisztián megcsalt és otthagyott, majd apáék meghaltak. A rózsaszín mámor akkor eltűnt szemeim elől és egyedül maradtam. Akkor született ez a dal.
Ez is csak egy nap
Mikor nélküled ébredek
Hiányzik a lényed mellőlem
Mosolyra húztódó szemed
Hiányzik a lényed mellőlem
Mosolyra húztódó szemed
De nincs miért aggódnom
Tudom csak egy álom maradsz
Álomvilág az életem
Melyben te örökké főhős maradsz
Tudom csak egy álom maradsz
Álomvilág az életem
Melyben te örökké főhős maradsz
Én leszek a királynőd
S te a hűséges lovag
Egyszer végetér a színdarab
De lényünk örök marad.
S te a hűséges lovag
Egyszer végetér a színdarab
De lényünk örök marad.
Csak egy csók
Egy nap,
Mely örökké miénk marad,
S az epizód itt véget ér,
A főhős nem marad.
Egy nap,
Mely örökké miénk marad,
S az epizód itt véget ér,
A főhős nem marad.
Itt állok a magányban,
Csupa gyász és félelem.
A hirtelen keletkezett űrt,
Nem tölti be többé gyermekded neved.
Csupa gyász és félelem.
A hirtelen keletkezett űrt,
Nem tölti be többé gyermekded neved.
Apa,mondd hol vagy?
Miért nem fogod kezem?
Miért sírok egyedül,
Mikor mellettem lenne helyed?
Milyen szülő vagy te?
Hol a gondoskodó kezed?
A magány úrrá lett,
S te eltűntél hirtelen.
Miért nem fogod kezem?
Miért sírok egyedül,
Mikor mellettem lenne helyed?
Milyen szülő vagy te?
Hol a gondoskodó kezed?
A magány úrrá lett,
S te eltűntél hirtelen.
Én leszek a királynőd
S te a hűséges lovag
Egyszer végetér a színdarab
De lényünk örök marad. - fejeztem be az utolsó sorokat, majd mosolyogva meghajoltam a kisgyerekek előtt. Tudtam,hogy még nem elég érettek arra,hogy felfogják a sorok mögött rejlő értelmet, és ezért hálás voltam. Sosem énekeltem még ezt a dalt. Sosem mondtam még el így, senkinek sem az életem.
- Annyira köszönöm - nézett rám Kata hálás szemekkel. Gesztenyebarna szemei alatt fekete csíkok húzódtak,mutatva mennyire fáradt már.
- Semmiség volt - ingattam a fejem.
- Milán állj meg! - kiáltott a kisfiú után aki már a szökőkútban szaladgált.
- Milán gyere szépen ide - szólaltam énis oda a szőke hajú kisfiúnak. Égkék szemeit rámemelte majd odagutott hozzánk.
- Milán kérlek ne szaladgálj a vízben. Gyere ülj le ide és maradj nyugton egy kicsit. Nemsokára megyünk vissza.
- Okés - bólintott kicsi fejével és az említett padra ült.
- Esetleg feltehetem? - mutatott Kata a telefonján lévő videóra.
- Persze - mosolyodtam el. - Vágó Liza.
- Köszönöm. És a dalokat is. Rég láttam ilyen nyugodtan őket - nevettett fel.
- Tényleg semmiség volt. - mosolyodtam el. - Viszont lassan nekem is mennem kéne - pillantottam a telefonon lévő órára, ami lassan 3-at ütött. Kata kedvesen elköszt, majd elindult a gyereksereggel vissza az oviba. Tehetetlenül álltam egy ideig a téren, majd a telefonom a kezembe véve tárcsáztam Zsanit.
- Szia csajszi! - köszönt bele vidáman.
- Szia! Nincs kedved eljönni velem valamerre?
- Elmegyek Milánért oviba aztán ott is vagyok érted.
- Nem a te öcséd véletlenül az a gyönyörű szőke haja van égkék szemmel?
- De igen! Miért?
- Ma adtam nekik koncertet. Szegény Kata nem bírt velük én pedig zenéltem kicsit.
- Mindjárt ottvagyok érted! Mesélned kell!
- Zsani... Nem otthon vagyok. - szólaltam meg.
- Hol vagy??? - kiáltott fel hisztérikusan.
- Nyugi. A főtéren vagyok. - nevettem bele a készülékbe.
- 10 perc és ottvagyok.
- Találkozzunk inkább nálam az alaksorban. - kiáltottam bele reménykedve,hogy a lány még meghallja.
- Akkor legyen 20 - szólt újra bele,majd megszakadt a hívás.
S te a hűséges lovag
Egyszer végetér a színdarab
De lényünk örök marad. - fejeztem be az utolsó sorokat, majd mosolyogva meghajoltam a kisgyerekek előtt. Tudtam,hogy még nem elég érettek arra,hogy felfogják a sorok mögött rejlő értelmet, és ezért hálás voltam. Sosem énekeltem még ezt a dalt. Sosem mondtam még el így, senkinek sem az életem.
- Annyira köszönöm - nézett rám Kata hálás szemekkel. Gesztenyebarna szemei alatt fekete csíkok húzódtak,mutatva mennyire fáradt már.
- Semmiség volt - ingattam a fejem.
- Milán állj meg! - kiáltott a kisfiú után aki már a szökőkútban szaladgált.
- Milán gyere szépen ide - szólaltam énis oda a szőke hajú kisfiúnak. Égkék szemeit rámemelte majd odagutott hozzánk.
- Milán kérlek ne szaladgálj a vízben. Gyere ülj le ide és maradj nyugton egy kicsit. Nemsokára megyünk vissza.
- Okés - bólintott kicsi fejével és az említett padra ült.
- Esetleg feltehetem? - mutatott Kata a telefonján lévő videóra.
- Persze - mosolyodtam el. - Vágó Liza.
- Köszönöm. És a dalokat is. Rég láttam ilyen nyugodtan őket - nevettett fel.
- Tényleg semmiség volt. - mosolyodtam el. - Viszont lassan nekem is mennem kéne - pillantottam a telefonon lévő órára, ami lassan 3-at ütött. Kata kedvesen elköszt, majd elindult a gyereksereggel vissza az oviba. Tehetetlenül álltam egy ideig a téren, majd a telefonom a kezembe véve tárcsáztam Zsanit.
- Szia csajszi! - köszönt bele vidáman.
- Szia! Nincs kedved eljönni velem valamerre?
- Elmegyek Milánért oviba aztán ott is vagyok érted.
- Nem a te öcséd véletlenül az a gyönyörű szőke haja van égkék szemmel?
- De igen! Miért?
- Ma adtam nekik koncertet. Szegény Kata nem bírt velük én pedig zenéltem kicsit.
- Mindjárt ottvagyok érted! Mesélned kell!
- Zsani... Nem otthon vagyok. - szólaltam meg.
- Hol vagy??? - kiáltott fel hisztérikusan.
- Nyugi. A főtéren vagyok. - nevettem bele a készülékbe.
- 10 perc és ottvagyok.
- Találkozzunk inkább nálam az alaksorban. - kiáltottam bele reménykedve,hogy a lány még meghallja.
- Akkor legyen 20 - szólt újra bele,majd megszakadt a hívás.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése