Sziasztok! Megérkezett a várva várt folytatás. Nagyon szépen köszönöm a sok pozitív visszajelzést,és a 4 feliratkozót. Kicsit hamarabb hoztam meg ugyan a folytatást, de a hétvégén nem lett volna időm posztolni, és nem szerettem ha folytatás nélkül maradtok. Viszont mostmár nem szaporítom a szót. Jó olvasást és kellemes hétvégét mindenkinek!
Persze anya nem érte be annyival,hogy jó napom volt. Minden apró részletet el kellett mondanom neki, és esküszöm jobban izgult,mint én. Ákost persze gondosan kihagytam a sztoriból,mert nem volt kedvem anyával egy újjabb csatát vívni arról,hogy a fiú helyes e vagy sem. Ezért végül fél óra beszélgetés után (bár mondjuk csak én beszéltem) végre újra a szobám megnyugtatóan lila falai közt ütögettem a laptopom. Persze ez a vacak nem tudta volna normálisan és viszonylag rövid idő alatt behozni a skype-ot. Ezt is ütögetnem kellett,mint egy félőrültnek,hogy végre behozza a programot. Vera nevére rányomva fáradtan dőltem hátra, és vártam,hogy a lány végre felvegye.
- Szia! - intett felém. - Azthittem már sosem érsz haza!
- Ezzel nem vagy egyedül! - nevettem fel.
- Mesélj mi volt?! - és ezen a ponton döntöttem úgy,hogy mindent kitálalok amiből anyát kihagytam. Az egész napot ledaráltam, Ákosra is kitérve. Ebben a kitérőben mondjuk kissé tovább taglaltam a fiú tengerkék szemét és a hozzá tartozó ébenfekete haját, a tökéletes kocka hasát és stílusát, de végül eljutottam oda, hogy egész egyszerűen lebabázott.
- Ez... - fetrengett az ágyon a lány,miközben folyamatosan nevettett.
- Én nem bírom értékelni! - néztem szigorúan rá, de nemsokáig bírtam és az én arcomon is szétterült a mosoly.
- Nézd - hagyta végre abba a fókahangú röhögést és rám pillantott. - Tekints erre úgy,mint egy bókra. Ez csak a tiéd. Nem hív mást így. - fejtette tovább.
- Szuper - feleltem,de hangomban ott csengett a szarkazmus.
- Most mennem kell sajnos anya hív!Vigyázz magadra Baba - szúrta oda elköszönése végére, majd kinyomta a videóhívást. Az órára pillantottam ami éppen fél hatot mutatott. A szekrényhez lépve kutakodni kezdtem. Egy bő fekete szoknya és egy fehér felső került a hátizsákomba,ami anyu szerint víz és némi kaja. A hajam laza kontyba fogtam és a sminkel sem vesződtem sokat. Megigazítottam a reggeli vonásokat majd a bőrdzekit magamra kapva lerohantam a lépcsőn.
- Elmentem - kiáltottam a konyhában sürgő anyunak.
- Vigyázz magadra kicsim!
Persze anya nem érte be annyival,hogy jó napom volt. Minden apró részletet el kellett mondanom neki, és esküszöm jobban izgult,mint én. Ákost persze gondosan kihagytam a sztoriból,mert nem volt kedvem anyával egy újjabb csatát vívni arról,hogy a fiú helyes e vagy sem. Ezért végül fél óra beszélgetés után (bár mondjuk csak én beszéltem) végre újra a szobám megnyugtatóan lila falai közt ütögettem a laptopom. Persze ez a vacak nem tudta volna normálisan és viszonylag rövid idő alatt behozni a skype-ot. Ezt is ütögetnem kellett,mint egy félőrültnek,hogy végre behozza a programot. Vera nevére rányomva fáradtan dőltem hátra, és vártam,hogy a lány végre felvegye.
- Szia! - intett felém. - Azthittem már sosem érsz haza!
- Ezzel nem vagy egyedül! - nevettem fel.
- Mesélj mi volt?! - és ezen a ponton döntöttem úgy,hogy mindent kitálalok amiből anyát kihagytam. Az egész napot ledaráltam, Ákosra is kitérve. Ebben a kitérőben mondjuk kissé tovább taglaltam a fiú tengerkék szemét és a hozzá tartozó ébenfekete haját, a tökéletes kocka hasát és stílusát, de végül eljutottam oda, hogy egész egyszerűen lebabázott.
- Ez... - fetrengett az ágyon a lány,miközben folyamatosan nevettett.
- Én nem bírom értékelni! - néztem szigorúan rá, de nemsokáig bírtam és az én arcomon is szétterült a mosoly.
- Nézd - hagyta végre abba a fókahangú röhögést és rám pillantott. - Tekints erre úgy,mint egy bókra. Ez csak a tiéd. Nem hív mást így. - fejtette tovább.
- Szuper - feleltem,de hangomban ott csengett a szarkazmus.
- Most mennem kell sajnos anya hív!Vigyázz magadra Baba - szúrta oda elköszönése végére, majd kinyomta a videóhívást. Az órára pillantottam ami éppen fél hatot mutatott. A szekrényhez lépve kutakodni kezdtem. Egy bő fekete szoknya és egy fehér felső került a hátizsákomba,ami anyu szerint víz és némi kaja. A hajam laza kontyba fogtam és a sminkel sem vesződtem sokat. Megigazítottam a reggeli vonásokat majd a bőrdzekit magamra kapva lerohantam a lépcsőn.
- Elmentem - kiáltottam a konyhában sürgő anyunak.
- Vigyázz magadra kicsim!
- Vigyázok! - viharoztam ki.
Az utcára kiérve azonban megcsörgettem Hannát.
- Na kész vagy? Mindjárt ott vagyok nálad! - szólaltam meg minden köszönés nélkül,miközben befordultam a lány utcájába. Még szerencse,hogy a szomszédos utcában lakik.
- Mint mindig anyu - nevetett a telefonba.
- Na nyiss ajtót! - tettem le a telefont.
Ahogy kilépett az ajtón haja fátyolként kúszott utána. Szoknyát viselt hozzá pedig egy has pólót választott. - Átöltözhetek vagy te máris rohansz? - jegyeztem meg hatásos kilépőjét.
- Lehet,hogy Roliék jobban örülnének ha egy szál melltartóban parádéznál előttük... De legjobb barátnődként sajnálom, de ezt nem engedhetem.
Végül még egy gyors kávé is belefért, és pontban 6-kor indultunk el az elhagyatott épület felé. Az este hideg volt, és a libabőr végigfutott a lábamon. Talán nem ártott volna egy kissé melegebb ruhát választanom, de mégsem jelenhetek meg állig felhúzott kabátban és bundás naciban egy középiskolás fiúkkal teletömött épületben! Szóval végül totál átfagyva értem a város szélére, ahol a szokásos hangzavar fogadott. Tomi a zenét kissé nagyobb hangerőn üvöltötte, mint az megszokott volt, de tekintve,hogy a környéken egy elhagyott lélek sem él, nem zavart senkit sem a mi kis kiruccanásunk. A főépület romladozott falai között az általunk behozott asztalon mindenfelé pia és cigi hevert. Ezeket gondosan kihagytam, sosem próbáltam ki, bármennyire is könyörögtek a többiek. Sosem szeretnék olyan mélyre esni,hogy az alkoholban lássam az egyetlen kiutat. Hisz ha belegondolok, csak órákig enged megfeledkezni a dolgokról, és mikor eltűnik a rózsaszín mámor, sokkal leljebb találom magam, mint amikor felhajtottam az első felest. Anyu mindig is arra tanított ne legyek ilyen, és ha másban nem is, ebben az egyben mindig szót fogadok neki. Alig 2 éves koromban pont ezért maradt anyu egyedül két gyerekkel a nyakán, és nem kis hitellel a házon. Apa először csak a fogadás kedvéért ivott, aztán egyre többször jött haza részegen. Emlékszem ahogy anya kezében Mátéval sír, és azért könyörög apának,hogy ne bántson minket. Az alkohol mindenkiből kihozza az állatot és én nem akarom megmutatni ezt az oldalam. Nem akarom, hogy anya miattan sírjon. Egyszerűen boldog életet akarok élni anélkül,hogy valami elvenné az eszem legyen az ital vagy drog.
- Örülök,hogy látlak - üvölti túl a zenét egy ismerős hang. Megpördülök és szembe találom magam Roli tökéletesen kidolgozott mellkasával. Hátrálok egy lépést, egészen addig mígnem megérzem a hátamon a fal hideg romait. Sarokba szorultam. A fiúból ömlik a semmivel össze nem téveszthető sör szaga és szeme is furcsán áll. - Csinos vagy. - húzza cégig kezét fedetlen lábamon, majd keze feljebb kalandozik. Eltolom és arrébb araszolok. A válla felett kényszeredetten keresek valakit aki ki tudna szabadítani a fiú kezei közül, azonban a bulizó tömegben senki sem figyel ránk.
- Roli engedj el kérlek - próbálok eltűnni a fiú mellett.
- Maradj még egy kicsit édesem. Nem emlékszel milyen jó kis estét töltöttünk el együtt? - nos igen. Ez a másik oka annak,hogy nem iszok többet. Azon az éjszakán összefolynak az emlékek, de egy, beleégett az emlékezetembe. Másnap reggel a szörnyű fejfájás mellett rá kellett jönnöm, hogy nem a saját ágyamban keltem, hanem a fiúnál. Sokkal rosszabb volt az a lelkiismeret furdalás ami végigszántott rajtam, mint a szesz okozta fájdalom. Az ominózus este óta gondosan kerülöm a fiút, és ez egészen eddig tökéletesen működött.
- Engedj el - kérlelem, miközben tűrtőztetnem kell magam,nehogy elsírjam ott a fiú kezei közt magam.
- Engedd el - szól egy erényesebb hang,mire Roli kissé nehézkesen ugyan, de megfordul én pedig kihasználva az alkalmat Ákos mögé futok.
- Te ki vagy? - tekint Roli dühösen a fiúra.
- Az aki te sosem leszel - feleli frappánsan.
- Szerencsétlen? Igazad van! Az sosem leszek. - feleli Roli gúnyolóva.
- Mindenki magából indul ki - feleli Ákos majd velem együtt indulni készül. - Örülök,hogy megismertelek. - szól vissza a válla felett cinikusan. Ez volt az a pont amikor a részeg fiú nem bírta tovább és nekiesett Ákosnak. A fiú a hirtelen ért meglepetéstől a földön kötött ki. A bulizó tömeg mind köréjük gyűlt, de senkinek nem állt szándékában szétszedni a fiúkat.
- Gergő! - kiáltom a fiú nevét az immár csendes épületben. Az skandáló tömegből végül előbukik barna haja és ziláltan próbál a két fiú közelébe jutni.
- Bocs nem könnyű ezeken az állatokon átjutni - mutat a mögötte lévő tömegre. - Tiéd Ákos én megbirkózok Rolival.-indul el a továbbra is verekedő fiúk felé.
Nemsokkal később a gyár egy távolabb eső zugában ülök,kezemben egy elsősegély dobozzal.
- Tudom,hogy fáj- mutatok a szája szélére, ami felszakadt.
- Hagyd - tolja el a kezemben tartott vattát, amin apró vércseppek csillognak. - Semmi bajom - makacskodik továbbra is. - Az én hibám nem kell felettem anyáskodni.
- Csak segíteni akartam! - dobom le a dobozt a földre ami hangos csattanással ér földet. Az ajtó helyén tátongó lyukon kiviharzok,majd mivel foggalamam sincs mennyi az idő hazafelé indulok.
- Liza várj! - víz hangzik Ákos hangja az épület falai között.
Az utcára kiérve azonban megcsörgettem Hannát.
- Na kész vagy? Mindjárt ott vagyok nálad! - szólaltam meg minden köszönés nélkül,miközben befordultam a lány utcájába. Még szerencse,hogy a szomszédos utcában lakik.
- Mint mindig anyu - nevetett a telefonba.
- Na nyiss ajtót! - tettem le a telefont.
Ahogy kilépett az ajtón haja fátyolként kúszott utána. Szoknyát viselt hozzá pedig egy has pólót választott. - Átöltözhetek vagy te máris rohansz? - jegyeztem meg hatásos kilépőjét.
- Lehet,hogy Roliék jobban örülnének ha egy szál melltartóban parádéznál előttük... De legjobb barátnődként sajnálom, de ezt nem engedhetem.
Végül még egy gyors kávé is belefért, és pontban 6-kor indultunk el az elhagyatott épület felé. Az este hideg volt, és a libabőr végigfutott a lábamon. Talán nem ártott volna egy kissé melegebb ruhát választanom, de mégsem jelenhetek meg állig felhúzott kabátban és bundás naciban egy középiskolás fiúkkal teletömött épületben! Szóval végül totál átfagyva értem a város szélére, ahol a szokásos hangzavar fogadott. Tomi a zenét kissé nagyobb hangerőn üvöltötte, mint az megszokott volt, de tekintve,hogy a környéken egy elhagyott lélek sem él, nem zavart senkit sem a mi kis kiruccanásunk. A főépület romladozott falai között az általunk behozott asztalon mindenfelé pia és cigi hevert. Ezeket gondosan kihagytam, sosem próbáltam ki, bármennyire is könyörögtek a többiek. Sosem szeretnék olyan mélyre esni,hogy az alkoholban lássam az egyetlen kiutat. Hisz ha belegondolok, csak órákig enged megfeledkezni a dolgokról, és mikor eltűnik a rózsaszín mámor, sokkal leljebb találom magam, mint amikor felhajtottam az első felest. Anyu mindig is arra tanított ne legyek ilyen, és ha másban nem is, ebben az egyben mindig szót fogadok neki. Alig 2 éves koromban pont ezért maradt anyu egyedül két gyerekkel a nyakán, és nem kis hitellel a házon. Apa először csak a fogadás kedvéért ivott, aztán egyre többször jött haza részegen. Emlékszem ahogy anya kezében Mátéval sír, és azért könyörög apának,hogy ne bántson minket. Az alkohol mindenkiből kihozza az állatot és én nem akarom megmutatni ezt az oldalam. Nem akarom, hogy anya miattan sírjon. Egyszerűen boldog életet akarok élni anélkül,hogy valami elvenné az eszem legyen az ital vagy drog.- Örülök,hogy látlak - üvölti túl a zenét egy ismerős hang. Megpördülök és szembe találom magam Roli tökéletesen kidolgozott mellkasával. Hátrálok egy lépést, egészen addig mígnem megérzem a hátamon a fal hideg romait. Sarokba szorultam. A fiúból ömlik a semmivel össze nem téveszthető sör szaga és szeme is furcsán áll. - Csinos vagy. - húzza cégig kezét fedetlen lábamon, majd keze feljebb kalandozik. Eltolom és arrébb araszolok. A válla felett kényszeredetten keresek valakit aki ki tudna szabadítani a fiú kezei közül, azonban a bulizó tömegben senki sem figyel ránk.
- Roli engedj el kérlek - próbálok eltűnni a fiú mellett.
- Maradj még egy kicsit édesem. Nem emlékszel milyen jó kis estét töltöttünk el együtt? - nos igen. Ez a másik oka annak,hogy nem iszok többet. Azon az éjszakán összefolynak az emlékek, de egy, beleégett az emlékezetembe. Másnap reggel a szörnyű fejfájás mellett rá kellett jönnöm, hogy nem a saját ágyamban keltem, hanem a fiúnál. Sokkal rosszabb volt az a lelkiismeret furdalás ami végigszántott rajtam, mint a szesz okozta fájdalom. Az ominózus este óta gondosan kerülöm a fiút, és ez egészen eddig tökéletesen működött.
- Engedj el - kérlelem, miközben tűrtőztetnem kell magam,nehogy elsírjam ott a fiú kezei közt magam.
- Engedd el - szól egy erényesebb hang,mire Roli kissé nehézkesen ugyan, de megfordul én pedig kihasználva az alkalmat Ákos mögé futok.
- Te ki vagy? - tekint Roli dühösen a fiúra.
- Az aki te sosem leszel - feleli frappánsan.
- Szerencsétlen? Igazad van! Az sosem leszek. - feleli Roli gúnyolóva.
- Mindenki magából indul ki - feleli Ákos majd velem együtt indulni készül. - Örülök,hogy megismertelek. - szól vissza a válla felett cinikusan. Ez volt az a pont amikor a részeg fiú nem bírta tovább és nekiesett Ákosnak. A fiú a hirtelen ért meglepetéstől a földön kötött ki. A bulizó tömeg mind köréjük gyűlt, de senkinek nem állt szándékában szétszedni a fiúkat.
- Gergő! - kiáltom a fiú nevét az immár csendes épületben. Az skandáló tömegből végül előbukik barna haja és ziláltan próbál a két fiú közelébe jutni.
- Bocs nem könnyű ezeken az állatokon átjutni - mutat a mögötte lévő tömegre. - Tiéd Ákos én megbirkózok Rolival.-indul el a továbbra is verekedő fiúk felé.
Nemsokkal később a gyár egy távolabb eső zugában ülök,kezemben egy elsősegély dobozzal.
- Tudom,hogy fáj- mutatok a szája szélére, ami felszakadt.
- Hagyd - tolja el a kezemben tartott vattát, amin apró vércseppek csillognak. - Semmi bajom - makacskodik továbbra is. - Az én hibám nem kell felettem anyáskodni.
- Csak segíteni akartam! - dobom le a dobozt a földre ami hangos csattanással ér földet. Az ajtó helyén tátongó lyukon kiviharzok,majd mivel foggalamam sincs mennyi az idő hazafelé indulok.
- Liza várj! - víz hangzik Ákos hangja az épület falai között.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése