Sziasztok! Péntek van,ami nem jelent mást, mint, hogy új rész érkezik. Amint látjátok a blog új design -nel is büszkélkedhetet, amit ezúton is köszönök Zsanettnak. Köszönöm a 6 feliratkozót és az 500+ oldalmegjelenítést. Mindenki élvezze ki ezt a kerek 3 napot ameddig megszabadultunk a börtön fogságából. Kellemes hétvéget minden olvasómnak. ^.^
- Liza állj már meg - kiabál utánam a fiú, miközben futásnak ered.Tudtam, hogy nemsokára beér, tekintve,hogy hosszú lábaival az én apró lépteimnek semmi esélye.Azonban nem álltam meg. Hallottam a fiú hangján,hogy megbánta amit az előbb mondott, de nem volt kedvem a magyarázkodását hallgatni, és ahogy a lemenő napot figyeltem, az idő jóval későbbre járhatott,mint amikorra haza kellett volna érnem. Gyorsabban kezdtem szedni a lábam, ami az esőtől ázott talajon nem tűnt túl jó ötletnek. Alig jutottam pár métert amikor bokám feladta a küzdelmet és egy jobb fordulattal magam alá törtem. Szuper. Most pont erre volt még szükségem.Testem fáradtan hullott a földre és percekig a fájdalmat sem éreztem. Tudtam, hogy fájnia kéne, de a fáradság felülketekedett és elnyomta az érzést.
- Jól vagy? - ért be végül Ákos. Letelepdve mellém, szeme folyton engem keresett, azonban én kerültem tekintetét. - Gyere fel hozzánk. Anyu orvos. Rendbeszedi a bokád. - motyogott szerintem inkább magának mintsem nekem, de végül megráztam a fejem és megpróbáltam felállni, nem túl sok sikerrel. Az újabb eséstől Ákos mentett meg, aki a derekam alá nyúlva megelőzött egy következő sérülést.
- Kösz - szólaltam meg, bár köszönetem kissé kurtára sikeredett. A fiú előhalászta zsebéből a telefont,miközben fél karjával engem tartott. Hű micsoda erő van benne!
- Szia. Gyere értem segíségre van szükségem. Igen. Persze.Vigyázok. Köszi anyu - rakta le a telefont, majd a farzsebébe csúsztatva a telefont felém fordult. - Anyu nemsokára értünk jön, viszont ide nem tud bejönni. Azt mondta ne erőltesd meg semmiképp szóval... - nézett rám,majd tekintete lecsúszott a lábaimra.
- Nem cipelhetsz Ákos! - nevettem fel.
- Pedig pont azt fogom csinálni - nyúlt a térdhajlatom alá, majd mintha nem lenne súlyom megindult velem kifelé.
- Ákos tegyél le! - csaptam egyet a hátára, de, mint aki meg sem hallotta menetelt velem tovább. Végül megungam és a fejem a vállán nyugtattam. Pulcsijából meglepően jó illat áradt. Végül két halk dudálás zavarta meg az épületen honoló néma csendet.A buli a fiúk verekedésével véget ért, és a társaság szétoszlott. Csak én és a Ákos maradtunk a kihalt épületben.Ákos megpróbált minnél kevésbé fájdalmasan betuszkolni a kocsiba, azonban a bokám minden mozdulás után éles fájdalommal mutatta meg nemtetszését.
- Szia! Csenge vagyok - mosolyodott el a volánnál ülő nő. Meg sem mondtam volna,hogy kétgyerekes anyuka, ha ma a többiektől nem hallom,hogy Ákosnak van egy Ábel nevű 2 éves öccse. Rettenetesen fiatalnak tűnt, és közvetlen beszédstílusával azonnal megfogott. Tipikus fiatal anyuka.
- Liza - viszonoztam a köszöntést - nem akarok a terhedre lenni,szóval ha csak haza tudtok vinné én már azt is megköszönném.
- Ne butáskodj - ingatta a fejét. - Örülök,hogy megismertelek. Na és mesélj mi történt?
- A talaj kissé túl csúszóssá vált. - nevettem el magam saját szerencsétlenségemen.
- Ez ebben az évszakban gyakran előfordul.- Mosolyodott el Csenge is, Ákos ajkait pedig egy halk megkönnyebült sóhaj hagyta el. Észre sem vettem, hogy mennyire fél attól,hogy kijövök e majd az anyukájával vagy sem. Egyre több sötét utcát hagytunk magunk mögött mígnem a családi házak közt találtam magam. A kis Ford nemsokkal később egy 2 szintes ház előtt állt meg. Ákos rögtön mellettem termett gondolván,hogy akkor most ő itt is cipel majd, de arréblöktem jelezvén elég ha csak ott van mellettem és támogat, nem kell újra cipelnie. A házba beérve megcsapott a mézes süti illata. A házban itt - ott gyerekjátékok hevertek.
- Bocsi csak ez a fiú megint minden előzmény nélkül hívott fel és itt kellett hagynom mindent,szóval ezért áll a feje tetején a ház. Ha a kisördög is felkel teljes lesz a káosz - nevetett fel, majd a sarokban lévő ágyra pillantott amiben Ábel csendesen szuszogott. - Kérsz valamit? Mindjárt hozom a táskám.- Tűnt el a fal mögött majd már csak kutakodásának zaja hallatszott be a konyhába.
- Szóval kérsz valamit? - nézett rám kérdőn Ákos, miközben én a kanapén fetrengve felé fordultam.
- Egy pohár vizet kérek ha nem baj.
- Liza állj már meg - kiabál utánam a fiú, miközben futásnak ered.Tudtam, hogy nemsokára beér, tekintve,hogy hosszú lábaival az én apró lépteimnek semmi esélye.Azonban nem álltam meg. Hallottam a fiú hangján,hogy megbánta amit az előbb mondott, de nem volt kedvem a magyarázkodását hallgatni, és ahogy a lemenő napot figyeltem, az idő jóval későbbre járhatott,mint amikorra haza kellett volna érnem. Gyorsabban kezdtem szedni a lábam, ami az esőtől ázott talajon nem tűnt túl jó ötletnek. Alig jutottam pár métert amikor bokám feladta a küzdelmet és egy jobb fordulattal magam alá törtem. Szuper. Most pont erre volt még szükségem.Testem fáradtan hullott a földre és percekig a fájdalmat sem éreztem. Tudtam, hogy fájnia kéne, de a fáradság felülketekedett és elnyomta az érzést.
- Jól vagy? - ért be végül Ákos. Letelepdve mellém, szeme folyton engem keresett, azonban én kerültem tekintetét. - Gyere fel hozzánk. Anyu orvos. Rendbeszedi a bokád. - motyogott szerintem inkább magának mintsem nekem, de végül megráztam a fejem és megpróbáltam felállni, nem túl sok sikerrel. Az újabb eséstől Ákos mentett meg, aki a derekam alá nyúlva megelőzött egy következő sérülést.
- Kösz - szólaltam meg, bár köszönetem kissé kurtára sikeredett. A fiú előhalászta zsebéből a telefont,miközben fél karjával engem tartott. Hű micsoda erő van benne!
- Szia. Gyere értem segíségre van szükségem. Igen. Persze.Vigyázok. Köszi anyu - rakta le a telefont, majd a farzsebébe csúsztatva a telefont felém fordult. - Anyu nemsokára értünk jön, viszont ide nem tud bejönni. Azt mondta ne erőltesd meg semmiképp szóval... - nézett rám,majd tekintete lecsúszott a lábaimra.
- Nem cipelhetsz Ákos! - nevettem fel.
- Pedig pont azt fogom csinálni - nyúlt a térdhajlatom alá, majd mintha nem lenne súlyom megindult velem kifelé.
- Ákos tegyél le! - csaptam egyet a hátára, de, mint aki meg sem hallotta menetelt velem tovább. Végül megungam és a fejem a vállán nyugtattam. Pulcsijából meglepően jó illat áradt. Végül két halk dudálás zavarta meg az épületen honoló néma csendet.A buli a fiúk verekedésével véget ért, és a társaság szétoszlott. Csak én és a Ákos maradtunk a kihalt épületben.Ákos megpróbált minnél kevésbé fájdalmasan betuszkolni a kocsiba, azonban a bokám minden mozdulás után éles fájdalommal mutatta meg nemtetszését.
- Szia! Csenge vagyok - mosolyodott el a volánnál ülő nő. Meg sem mondtam volna,hogy kétgyerekes anyuka, ha ma a többiektől nem hallom,hogy Ákosnak van egy Ábel nevű 2 éves öccse. Rettenetesen fiatalnak tűnt, és közvetlen beszédstílusával azonnal megfogott. Tipikus fiatal anyuka.
- Liza - viszonoztam a köszöntést - nem akarok a terhedre lenni,szóval ha csak haza tudtok vinné én már azt is megköszönném.
- Ne butáskodj - ingatta a fejét. - Örülök,hogy megismertelek. Na és mesélj mi történt?
- A talaj kissé túl csúszóssá vált. - nevettem el magam saját szerencsétlenségemen.
- Ez ebben az évszakban gyakran előfordul.- Mosolyodott el Csenge is, Ákos ajkait pedig egy halk megkönnyebült sóhaj hagyta el. Észre sem vettem, hogy mennyire fél attól,hogy kijövök e majd az anyukájával vagy sem. Egyre több sötét utcát hagytunk magunk mögött mígnem a családi házak közt találtam magam. A kis Ford nemsokkal később egy 2 szintes ház előtt állt meg. Ákos rögtön mellettem termett gondolván,hogy akkor most ő itt is cipel majd, de arréblöktem jelezvén elég ha csak ott van mellettem és támogat, nem kell újra cipelnie. A házba beérve megcsapott a mézes süti illata. A házban itt - ott gyerekjátékok hevertek.
- Bocsi csak ez a fiú megint minden előzmény nélkül hívott fel és itt kellett hagynom mindent,szóval ezért áll a feje tetején a ház. Ha a kisördög is felkel teljes lesz a káosz - nevetett fel, majd a sarokban lévő ágyra pillantott amiben Ábel csendesen szuszogott. - Kérsz valamit? Mindjárt hozom a táskám.- Tűnt el a fal mögött majd már csak kutakodásának zaja hallatszott be a konyhába.
- Szóval kérsz valamit? - nézett rám kérdőn Ákos, miközben én a kanapén fetrengve felé fordultam.
- Egy pohár vizet kérek ha nem baj.
- Mindjárt hozom.
- Na mutasd azt a bokát - térdelt le mellém Csenge. Engedelmesen a kezei közé emeltem a lábam, majd orvosi precizitással vizsgálni kezdte a teniszlabda nagyságú bokám. - Nos drágám ez elég szépen kibicsaklott. Szerencsére az ínszalag nem szakadt el, és nagyobb baj nem történt. Adok rá hűsítő krémet amitől várhatóan már ezen a héten jobb lesz. Aztán fokozatosan kezdd el csak terhelni rendben?
- Persze és.... Köszönöm - néztem rá hálásan,miközben a kezembe nyomta az apró tubust és egy tégely lila valamit.
- Ez a munkám - kacsintott rám. - Felhívjam anyukád,hogy jöjjön érted?
- Igen.. Azt megköszönném. - makogtam.
- Nem tud róla,hogy a gyárban lógtok igaz? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem. Szerinte a tökéletes lánya minden nap kilómetereket sétál. - vallottam be szomorúan. Ha ezt anya megtudja, rettenetesen ki fog akadni.
- Akkor kicsit átírom a sztorit. - vonult ki a konyhából telefonálni. Csak néhány szófoszlányt hallottam, de azokból nem jóra következtettem. - Nézd Liza.. Anyukádnak sürgősen Bécsbe kellett utaznia egy üzleti megbeszélésre és nincs otthon. Ha szeretnéd természetesen hazaviszünk.Csak gondoltam.. Olyan nagy ez a ház és.. Szóval itt maradhatnál éjszakára.
- Igazán nem kell. - tiltakoztam azonnal. - Nem akarok még jobban a terhetekre lenni lenni.
- Drágám nem vagy a terhükre. Örülök,hogy itt vagy!
- Jól sejtem,hogy nem Ábel lesz kituszkolva a szobájából? - nézett felháborítóan édes mosollyal Ákos az anyjára.
- Kisfiam - szólt rá anyai szigorral,de szája sarkán pimasz mosoly pihent.
- Elalszok én a kanapén is. Úgyis már megbarátkoztunk. - nevettem el magam.
- Van vendégszobánk is. Ákos segíts Lizának!
- Már megyek is - felelte dünnyögve.
- Tényleg jó itt nekem. -vitatkoztam.
- Akkor aludhatok én a vendégszobába? - csillant fel azonnal a szeme.
- Nem. Kisfiam azért az átkozott játékéért, ne rakd már ki szegény lányt.
- Milyen játék?
- Ps4 - mesélte újabb átéléssel a fiú.
- Fiúk - nevettem el magam.
- Pontosan - bólintott Csenge is. - Most viszont menj pihenj le. Későre jár. Ákos te pedig ne zaklasd,hogy játszani akarsz! - szólt a fiú után, akit személyes mankómként használtam.
- Tudsz játszani? - kérdezte amikor kellő távolság volt köztük és anyja között.
- Sosem volt időm ilyenekre.
- Életed legrosszabb évei lehettek. Fáradt vagy?
- Nem. - hazudtam ösztönösen.
- Játszunk egy kicsit?
- Ákos! - nevettem fel,miközben a tágas vendégszobába léptem. Falait családi képek díszítették, és a szoba sarkaiban növények sorakoztak. - Mondtam már,hogy nem tudok játszani.
- Ezen gyorsan segíthetünk. - felelte. Nem volt szívem lelombozni lelkesedését, ezért végül belementem a játékba. A konzolt nyomkodva, próbáltam a vékonyka kis úton tartani az autóm, de ez az eddigieknél nehezebb kihívásnak tűnt. Hogy a fenébe tudnak a fiúk ezekkel a játékokkal napokig elszórakozni?
Persze Ákos már rég a célba vezette az autót és rajtam szórakozott.
- Nem olyan könnyű ezt a nagy járművet a pályán tartani. - szólaltam meg, miközben szemem továbbra is a tv képernyőjén tartottam. A piros autóbusz szerű kocsim újra kisiklott és kiütött egy másik, éppen a cél felé haladó járművet.
- Persze és.... Köszönöm - néztem rá hálásan,miközben a kezembe nyomta az apró tubust és egy tégely lila valamit.
- Ez a munkám - kacsintott rám. - Felhívjam anyukád,hogy jöjjön érted?
- Igen.. Azt megköszönném. - makogtam.
- Nem tud róla,hogy a gyárban lógtok igaz? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem. Szerinte a tökéletes lánya minden nap kilómetereket sétál. - vallottam be szomorúan. Ha ezt anya megtudja, rettenetesen ki fog akadni.
- Akkor kicsit átírom a sztorit. - vonult ki a konyhából telefonálni. Csak néhány szófoszlányt hallottam, de azokból nem jóra következtettem. - Nézd Liza.. Anyukádnak sürgősen Bécsbe kellett utaznia egy üzleti megbeszélésre és nincs otthon. Ha szeretnéd természetesen hazaviszünk.Csak gondoltam.. Olyan nagy ez a ház és.. Szóval itt maradhatnál éjszakára.
- Igazán nem kell. - tiltakoztam azonnal. - Nem akarok még jobban a terhetekre lenni lenni.
- Drágám nem vagy a terhükre. Örülök,hogy itt vagy!
- Jól sejtem,hogy nem Ábel lesz kituszkolva a szobájából? - nézett felháborítóan édes mosollyal Ákos az anyjára.
- Kisfiam - szólt rá anyai szigorral,de szája sarkán pimasz mosoly pihent.
- Elalszok én a kanapén is. Úgyis már megbarátkoztunk. - nevettem el magam.
- Van vendégszobánk is. Ákos segíts Lizának!
- Már megyek is - felelte dünnyögve.
- Tényleg jó itt nekem. -vitatkoztam.
- Akkor aludhatok én a vendégszobába? - csillant fel azonnal a szeme.
- Nem. Kisfiam azért az átkozott játékéért, ne rakd már ki szegény lányt.
- Milyen játék?
- Ps4 - mesélte újabb átéléssel a fiú.
- Fiúk - nevettem el magam.
- Pontosan - bólintott Csenge is. - Most viszont menj pihenj le. Későre jár. Ákos te pedig ne zaklasd,hogy játszani akarsz! - szólt a fiú után, akit személyes mankómként használtam.
- Tudsz játszani? - kérdezte amikor kellő távolság volt köztük és anyja között.
- Sosem volt időm ilyenekre.
- Életed legrosszabb évei lehettek. Fáradt vagy?
- Nem. - hazudtam ösztönösen.
- Játszunk egy kicsit?
- Ákos! - nevettem fel,miközben a tágas vendégszobába léptem. Falait családi képek díszítették, és a szoba sarkaiban növények sorakoztak. - Mondtam már,hogy nem tudok játszani.
- Ezen gyorsan segíthetünk. - felelte. Nem volt szívem lelombozni lelkesedését, ezért végül belementem a játékba. A konzolt nyomkodva, próbáltam a vékonyka kis úton tartani az autóm, de ez az eddigieknél nehezebb kihívásnak tűnt. Hogy a fenébe tudnak a fiúk ezekkel a játékokkal napokig elszórakozni?
Persze Ákos már rég a célba vezette az autót és rajtam szórakozott.
- Nem olyan könnyű ezt a nagy járművet a pályán tartani. - szólaltam meg, miközben szemem továbbra is a tv képernyőjén tartottam. A piros autóbusz szerű kocsim újra kisiklott és kiütött egy másik, éppen a cél felé haladó járművet.
- Na add ide hadd segítsek. - dobta át karját a vállam felett, így félölelésbe vonva engem. Kezébe vette a kurzolom, és rekordidő alatt az én kocsim is a célban állt. - Csaltál - fordultam felé.
- Csak nem bírsz veszíteni - kezdett bele egy újabb játékba, amit természetesen újra elvesztettem.
- Liza menj el nyugodtan fürdeni. - nyitott be Csenge majd ahogy észrevette, hogy fia és én éppen a videójátékot nyomkodjuk ezerrel, elmosolyodott és inkább csak megkért rá,hogy ne maradjunk fent sokáig.Mondanom sem kell,hogy egy szülő szerint a 9 óra is soknak számít.Végül éjjeli egykor éreztem úgy,hogy kész vége nem bírom tovább, úgyhogy egy fárad ásítás után Ákosra emeltem tekintetem.
- Azthiszen nekem mára ennyi elég volt - raktam le az asztalra az irányító kütyüt.
- Mindjárt adok valamit amit estére magadra kaphatsz. Bár... Én nem bánom ha nem lesz rajtad semmi - kalandozott el a tekintete.
- Hülye - csaptam a vállára, majd a szekrényhez léptem. Pár törölköző és egy fekete póló pihent ott. Felkaptam mindkettőt és most végre egyedül sikerült elsántikálnom a fürdőszoba ajtajáig. A hatalmas kádban elterülve minimum fél órát tölthettem el a forró víz társaságában, amikor két halk kopogás zavarta meg nyugalmam. - Mindjárt megyek - szálltam ki, majd magamra kapva Ákos pólóját az egész testes tükörbe bámultam magam. A fekete anyag majdnem a térden közepéig ért le. Hajam lágyan hullámzott a vállamon.
- Hercegnőknek kijár ennyi idő - szóltam oda az ajtófélfának támaszkodó fiúnak, majd ellépve mellőle beszökdeltem a szobába.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése